Érezzétek és lássátok, hogy jó az Úr!

Rólunk

Mi is diákok vagyunk, Győrben tanulunk a Széchenyi István Egyetemen és az Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolán. Különféle szakokra járunk, más az érdeklődési körünk, a családi és kulturális hátterünk, másmilyen zenét szeretünk, különböző felekezethez tartozunk, szinte semmi közös nincs bennünk.

Van valami, ami mégis összeköt bennünket: mind azt kutatjuk, hogy mit üzen számunkra a Biblia. Szeretnénk Istent jobban megismerni, megérteni akaratát, személyes kapcsolatban lenni vele.

Ez természetesen a hétköznapjainkban is megnyilvánul. De ettől még mi is fiatalok vagyunk, nem járunk talpig feketében vagy fél méterrel a föld felett, nem térdelünk egész nap a sarokban imádkozva, nem beszélünk sem héberül, sem görögül... Szinte csak normális dolgokat csinálunk :)

Egy kis diákkört alkotunk itt a SZE-n és a TéKá-n, amely tagja a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetségnek, amit röviden MEKDSZ-ként szoktunk emlegetni, de mivel ezt így nem lehet kimondani, mekdEsz-nek ejtjük mi, és még sokan mások :) Hasonló közösségek ugyanis majdnem az összes hazai felsőoktatási intézményben működnek.

Nem csak a „vallási fanatikusokat” szeretnénk összegyűjteni, olyanokat is szívesen látunk, akiknek más a világnézetük, felfogásuk, de szívesen megosszák gondolataikat másokkal. Próbálunk a Biblia iránymutatásai alapján választ találni kérdéseinkre, sőt a Tieidre is megpróbálunk, ha felteszed őket :)

És amit nem lehet elmondani...

Hát igen. Van ami szavakkal nem kifejezhető. Az >itt< található képek viszont magukért beszélnek.